Monday, November 30, 2009

7. hét: Adventi naptár


Hát ilyen lett, itt felül még csak gombocskákkal, a zacsik nélkül, tegnap este 11-kor. Megszenvedtem vele, október óta készül. Polár anyagból van, mert azt hittem, hogy azzal könnyű dolgozni. Igaz, nem foszlik, viszont nyúlik össze-vissza. Csak a hátteret vettem méteráru boltban, a többi anyag a netről van, maradékként vettem őket, egész olcsón. És már csak egy fénymásolda kellett a kép kinagyításához, és sok-sok türelem....de nagyon sok...mivel azt találtam ki, hogy sűrű cikkcakkal varrom fel a darabokat, hogy jó kontúros legyen. Az öltések 3.5mm szélesek voltak, az egész kép nagy lett: 130cm széles, de szerencsére a kanapé fölött a nappaliban pont elfér :) Ja, és a számok a zsákokon gyöngyből lettek hímezve, ezt a részt még gyakorolni kell, a hópelyhek meg flitterek.

Eredetileg mindegyik zsákocska egyforma nagy volt, de aztán a legtöbbjüket kicsit levágtam, mert nagyon zsúfolt lett volna a kép. Ha túl nagy az ajándék, akkor azt úgy oldottam meg, hogy az egyik szekrénybe tettem, és a szekrény képét raktam a zsákba. Kíváncsi vagyok, hogy tetszik majd Zsófinak :) Nem volt ugyan titok, mert kénytelen voltam akkor is csinálni, amikor itt volt, de azért így egyben mégis más.

Saturday, November 28, 2009

Jesse fája - első hét lefordítva!

Tündi lefordította az első hét áhítatait, itt a link hozzá.
Köszönjük!

Az egész adventi időszakhoz tartozó képek pedig itt vannak.
A képek az áhítatok sorrendjét követik, az utolsó oldalon pedig különböző formák vannak, amikre a már szépen kidekorált képeket lehet ragasztani, aztán madzaggal egy faágra akasztani.

Friday, November 27, 2009

7. hét Adventi koszorú


Az ötletelésnél még nem volt ott a fajéh és a narancshéj, és még úgy volt, hogy ragasztóval dolgozom, de menet közben kiderült, hogy az utóbbi teljesen elhagyható.
Az évek óta használatos szalma alapot vettem elő, egy áttetsző anyagot arany mintával, valamikor valaki ajándékot csomagolt bele, tavaly a koszorú alatt volt, idén meg rajta;)
Gombostűvel rögzítettem. Filcből kb 8 mm-es csíkokat vágtam. A zöldet rátekertem, egyetlen tűvel van rögzítve. A barnából összesen négy csíkot vágtam és kis fészkeket készítettem belőlük a gyertyák számára, darabonként két tűt használtam. Számomra is meglepő módon a gyertyák teljesen stabilak.
Minthogy itt még olyan üresnek éreztem az egészet, a konyhából hoztam fahéjat és szárított narancshéjat, a zöld filccel rögzítettem őket.

Wednesday, November 25, 2009

6. hét: ennivaló apróságok :)

Most nagyon gyorsan, akár varrógép nélkül is elkészíthető apróságokat mutatok :)
Zsófi nagyon szeret főzőcskézni, úgyhogy ha valaha is elkészül az adventi naptár (vészesen fogy az idő), akkor többek közt ezek lesznek benne:1. Eprek: nagyon minik lettek, minta itt.
2. Répa: csak mentem a fejem után, úgy varrtam meg, polárból. Jó ez az anyag, nem foszlik, és aranyos kis textúrát ad.
3. Paradicsom: sajnos ezt nem fogja felismerni, nem nagyon eszünk. Elkészítése rendkívül egyszerű: egy kört kell kivágni, felül összefércelni és összehúzni, majd levelet varrni rá.
4. Mandarin: 6 szeletból van összevarrva. Minél vékonyabbak a szeletek, annál kerekdedebb
lesz.
5. Tojás: 4 cikkból van.

6. Rántotta: ránézésre varrtam.
7. Alma: ez is 6 cikkből van, csak nagyobbak, a levéllel és a gombbal húztam össze picit.
Tervben van még a körte, paprika, szőlő, banán, krumpli :)
És még két kis apróság, amik szintén a naptár zsákocskáiba mennek. Az első a kesztyűpár polárból, ami nagyon hamar megvan. Az aljába még be kell húznom a gumit és kész is.
A második egy kis hajcsat, körülbelül 5 perc alatt kész :)

Monday, November 23, 2009

6. hét Hímzett kúp Mikulás

A mintát Gazette oldalán találtam. nagyon hálás volt hímzeni, élveztem. Barna filc az alapja, először az alját öltögettem rá, majd a két szélét, végül összevarrtam a filcet.

Saturday, November 21, 2009

Megtetszett - megcsináltam

Beszéltem Kilikével, és arra jutottunk, hogy talán jó ötlet lenne összegyűjteni, hogy ki mit valósított meg az itt látott ötletek közül, akár változtatásokkal. Szóval, ha valamit már elkészítettél, küldd el az emailemre a képet, és én összegyűjtve, bizonyos időközönként közzéteszem a blogon. Gyakrabban használt emailem: p alulvonás tunde kukac yahoo pont com :)

Thursday, November 19, 2009

6. hét: Bibliaborító lányoknak


Tavaly Mikulásra készítettem ezt a lányos bibliaborítót a lányomnak. Azóta is nagyon szereti a Bibliáját. Nem vagyok nagy kézügyességgel megáldva, de azért pironkodva közzéteszem, mert messziről jól mutat :D Enyhén csillogó műbőrből van, igazi kislányos.



Photobucket

6. hét: Jesse fa

Ezen a héten egy linket szeretnék megosztani: ezen az oldalon az adventi időszak minden egyes napjára van egy rövid áhítat (sajnos angolul, bocsánat), és egy letölthető egyszerű kép, amit a gyerkőccel ki lehet színezni és fölakasztani a "Jesse fára". Ötleteket adnak a Jesse fa kiválasztásához vagy elkészítéséhez, és a képek díszítéséhez is.
Egyelőre nem készült el semmi, ugye, de szeretnénk végigcsinálni a fiúkkal. Karácsony környékén akár csinálhatnánk egy közös bejegyzést is, ahol mindenki megmutatja a Jesse-fáját, de ez csak egy kósza ötlet.
Addig is, aki tud angolul, és sok ideje van, alár fordítást is vállalhatna.
Nos?

Ingyen letölthető öltöztető baba

Na végre, elkészült!
A blogomon, ill. itt már kint van oldalt az ingyen letölthető színes pdf, ebbe a bejegyzésbe pedig fölteszem a színes és a fekete-fehér linkjét is.
Rájöttem, hogy én azért nem szerettem régen az öltöztető babákat, mert nem álltak meg, és a ruhák is leestek róluk. Ezt teszteltem: a baba áll és a ruhák rajta maradnak. Hurrá!
Sok munkám van benne, ezért kérlek csak saját használatra, vagy ajándékba töltsd le, és hagyd a papíron a logómat. Ha esetleg már kivágva adnád tovább, akkor is hivatkozz rám. Köszönöm! És legyen benne legalább annyi örömötök, amennyi nekem volt az elkészítésben.
színes Rozi
fekete-fehér Rozi

És a meglepi: Rozinak vannak ám testvérei is
Peti, Cili és a legkisebb, Matyi. Ha szeretnéd megkapni valamelyiket, illetve a hozzá tartozó ruhákat (te döntheted el, milyet szeretnél:), hagyj itt egy kommentet és legyél rendszeres olvasó. Én pedig december 15-ig kisorsolom a szerencsés nyertest. Sok sikert!

Wednesday, November 18, 2009

5.hét: Kincses könyv


Sajnos ezúttal sem emlékszem, hogy pontosan hol is láttam ezt az ötletet. A könyvecske címe eredetileg "Busy Book", és kincses könyvnek fordítottam, mert Zsófinak minden, amit szeret "kincs". Szóval a lényege: mindent belevarrni egy textilkönyvbe, amit szeret a baba: csatok, lakatok, zipp-zárak, stb. Ez, amit Zsófinak csináltam, csak itthon talált anyagokból van, egyedül a lakatot vettem hozzá, úgyhogy olcsó ajándék, és az ember minden kreativitását kiélheti rajta, valamint jól tesztelhető a varrógép összes funkciója is :) Most lett csak kész, úgyhogy cérnák lógnak belőle mindenfelé, még el kell dolgozni.

Egész gyorsan készül: külön-külön meg kell csinálni a lapokat, ízlés szerint kerettel vagy anélkül, majd béléssel, egymással szemben összevarrni őket. Az én könyvem 8 oldalas, 4 lapból áll.
Az első lett a csatolós, lakatos rész, vele szemben pedig a zsebekbe lehet kincseket dugdosni:


A következő oldal nagy kedvenc a tépőzáras formákkal, de a "pénztárcát" is szereti a zipp-zárral, kártya tartó tasakokkal, és toll/fogkefe tokkal:
Az utolsó oldalakon pedig legombolható virágok, meg egy fűzögetős katica lett:


5. hét: Az újrahasznosítás jegyében

Mindig rengeteg szórólapot dobnak be a postaládába mindenféle vegyél meg cégek, boltok, multik stb. Ezeknek karácsony közeledtével nem feltétlenül kell a szeletív hulladékgyűjtőben landolniuk. Remek képeslap és ajándékkísérő alapanyagok lehetnek. Hiszen már október végén, november elején elkezdik árulni a mindenféle karácsonyi dekort, teleteszik az újságot karácsonyi motívumokkal: fenyőág, gömbök, narancs, fahéj. Akár az eladásra váró gömböt, akár a marginális díszeket kivágva remek képeslapdíszítő alapanyagokat szerezhetünk- ingyen.

De teatasakokból is remek díszeket lehet alkotni, akár képeslapra, vagy a fára. Idén színes hópihéket tervezek lógatni a lakásban. Itt olyan hajtást választottam, ahol a tasak mintája, a gyümölcsök úgysem látszanának, így a tasaknak az amúgy kidobandó hátulját is felhasználom.

De a kicsi, keskeny csíkokból (a tasak visszahajtott részéből) remek színátmeneteket lehet létrehozni például konzervdobozon, ami aztán később akár ceruzatartóként használható.
Nem épp karácsonyos, hanem világítótornyos témában egy példa (kicsit életlen képpel).

Monday, November 16, 2009

5. hét Kulcstartó


Ezen az oldalon találtam egy kicsi házacskát, pontosabban egy kisebb utcára valót. Hétvégén a mintájára kulcstartógyártásba fogtam. Nagy sikert aratott, azonnal apának is kellett egyet csinálni. Menet közben kitaláltuk, hogy készítek majd egy négy darabból álló sorozatot, a négy évszaknak megfelelően, hiszen nem lehet egész évben karácsonyos kulcstartóval mászkálni.
Íme a mű, finom sütivel.
Elkészítési útmutatót ide tettem fel.

Bónusz a hétre, kilike tangramjához ötletbörze, azaz mi mindenre is jó:
állatok
emberek

Saturday, November 14, 2009

Elnézést

mindenkitől, aki ma nagyon nézte a blogot, és nem talált letölthető babát:(
Nagyon igyekszem, és máskor nem ígérgetek... Most sem. Inkább nézz be ide gyakran:)

Thursday, November 12, 2009

5. hét: Vesszőparipa zokniból

Andris épp a lovagos korszakát éli, ezért karácsonyra András bevállalta a fakard és fapajzs készítését, én meg a lónak ugrottam neki. Először a gyülekezetben láttam, ott csináltak ilyesmit a gyerekeknek, aztán némi kutakodás után megtaláltam ezt a fantasztikus leírást a neten. Némi módosítással, az enyém ilyen lett:

És így készült:
Hozzávalók:
- seprűnyél (gyerekméretre vágva) - én a szomszédunk által kiselejtezett kiságyrácsat használtam
- felnőtt gyapjú vagy pamutzokni (páratlan zoknik ideális felhasználási módja:)
- töltőanyag (pl. gyapjú...)
- csavar vagy szög
- gumicérna (elhagyható)
- filc vagy bőr a füleknek
- vastag fonal sörénynek
- gomb és filc a szemhez
- kb 1 m szalag
- 2 függönygyűrű vagy kulcskarika...
- 2 csengettyű
- 80 cm zsineg

1. Kitömtem a zoknit, beledugtam a rácsot és zsineggel rákötöztem. András egy szöggel rögzítette a zoknit a fához, hogy ne csússzon le (a sörény szépen takarja).
2. Felvarrtam a sörényt (az angol tutoriálban jó rajz van hozzá!)
3. Barna és nyers színű filcből kivágtam két-két fület (ehhez is van jó rajz), pelenkaöltéssel hímzőfonallal összevarrtam. Az alját kicsit összehúztam, pár öltéssel rögzítettem, majd a zoknira varrtam.
4. Világos filcből 2 kicsit nagyobb kört vágtam ki, mint a gomb, majd a filcet és gombot együtt szintén fölvarrtam a zoknira. A hímzőfonallal kicsit összébb is húztam őket a zoknin keresztül, hogy a szemek mélyebben üljenek.
5. A zabla, kantár elkészítése nagyon jól le van írva a fenti linken, angoltudás nélkül is viszonylag könnyen érthető, mert jó rajzok vannak hozzá. Ezt most nem is ragoznám.
6. Láncöltéssel megrajzoltam a száját.
7. A szög ellenére is folyton elfordult a paci feje, de segített, hogy a zokni alját (ahol zsineggel kötöztem a nyélhez) filccel is körbetekertem, és azt ragasztóval a fához rögzítettem.

Persze készül majd még egy Saminak, meg talán egy csacsi is Sancho Panzának:)



P.s. A letölthető öltöztető babát igyekszem még szombaton fölrakni, és lesz meglepi is!

Wednesday, November 11, 2009

4.hét: Babás dolgok

Két, babáknak való varrós dolgot mutatok ezen a héten. Az első egy takaró, még Zsófinak csináltam, nagyon gyorsan megvan, talán egy nap alatt is.

A másik nagyobbacskáknak jó ajándék, és szintén meglepően gyorsan elkészül. Itt találtam a leírását, és bár nem vagyok túl gyakorlott varró, csak párszor kellett visszabontanom. Méretre pont megfelelő egy kisgyereknek, Andris talán két éves sem volt, amikor kapta, ezzel jár bölcsibe.

Monday, November 9, 2009

4. hét: Női ajándékok

azaz ékszerek minden mennyiségben.
Lehet készíteni:
1.) fülbevalót
filcből, gyöngyből, drótból, ezek kombinációjából, nemezből...

Insipárciónak a saját készletem: mind kézzel készült, 1 kivételtől eltekintve én követtem el őket. A drótból, gyöngyből készült bonyolultabb darabok nincsenek is a képen.
2.) nyakláncot, medált
filcből, gyöngyből, levegőn száradó/süthető gyurmából, tűzzománcozni
3.) karkötőt
filcből, gyöngyből, drótból, biztosítótűből...

Friday, November 6, 2009

4. hét Az ajtón kezd el díszbe borulni a lakás



Törvény írja elő, hogy a házon, bejárati ajtón számnak kell lennie, lehetőleg annak, ahányas a ház;)
Amióta új az ajtónk, még nincs rajta szám, műanyag vászonra hímeztem ezt a Mikulásosat. Egyszerűen nem találtam karácsonyos számot, ha valakinek van mintája, szívesen fogadnom.
Az uram megkérdezte, hogy majd nyári számok is lesznek?

Thursday, November 5, 2009

4. hét: Öltöztető baba

Mariann fantasztikus ötlete (kommentek között) nyomán engem is megszállt az ihlet, és rajzoltam egy öltöztető babát, meg néhány őszi-téli ruhácskát a számára. Őszintén szólva kiskoromban nem rajongtam az ilyen babákért, de most olyan jólesett ezzel babrálni. Azt hiszem, így kompenzálom, hogy nincs lányom, akit öltöztethetnék:)

Szóval, íme Rozi:
és az eddig elkészült ruhatára:

Ki is fogom festeni, de arra gondoltam, akár föl is tölthetném ide a sablont (ezek kis felbontású képek, nem érdemes kinyomtatni!), de akkor hadd élhesse ki más is a kreativitását, és festhesse mindenki a maga kedvére. Úgyhogy közvéleménykutatás következik:
1) Lenne igény a letölthetős verzióra?
2) Színes legyen vagy fekete-fehér?

Ha kifestettem, valószínűleg hűtőmágnessel rögzítem, úgyhogy akkor szükségtelen kivágni a fülecskéket, de biztos, ami biztos, azért rajzoltam azt is. Átlátszó öntapadós fóliával beborítom (szintén Mariann ötlete nyomán, köszönöm!!!), és kész is.

Tuesday, November 3, 2009

3. hét Még mindig gasztronómia

Mi már évek óta ajándékozunk sütiket és bombonokat. Először csak mézeskalácsot, de azután jöttek sorra a hókifli és egyszerű linzer. Tavaly pedig beállt a sorba a raffaello és egy mazsolás bonbon. Idén pedig mézes diót is készítek, valószínű, hogy selyemfű mézzel.
Szóval úgy kezdődött, hogy kaptam egy nagyon egyszerű, jól használható mézeskalács receptet. Nem utolsó sorban mire az egész kész már ehető is, mert nem kell várni arra, hogy megpuhuljon.
Akkor jöjjön a recept:
Karácsonyi mézes
25 dkg méz (nem akác, mert attól túl "szikár"lesz)
10dkg cukor,
mézeskalács-fűszer 1-2 teáskanálnyi
összemelegít
ha kicsit már hűlt belekever 8 dkg margarint
2 egész tojást, 1 tojássárgát
50 dkg lisztet
1 teáskanál szódabikarbónát.
Viszonylag lágy massza lesz, 1-2 óra hűtő.
Utána 3-4 mm-re nyújt, szaggat, vajazott sütőlapon közepes lángon süt, hamar megsül.
Díszítés:
a fennmaradt tojásfehérjét felver, belekever 8-10 dkg porcukrot,
rajzolgat (nylon-zacskó sarkát levág)
ecsettel teljesen befest, akkor szorócukkorral még meg kell szórni.
Néhány csepp ételfestékkel lehet színezni a cukrot pl. fenyőfa alakú mézest zöldre.
Ez egy alaprecept, amit én általában duplán készítek el. De nem ritka a négyszeres mennyiség sem. Igaz akkor egy napi elfoglaltság, mire megrajzolom, festegetem. És még akkor sem biztos, hogy megéri a karácsonyt. (Év közben is gyakran sütjük, mert gyerekbarát az elkészítése és sikerélmény, mert egyből befalható.)
Karácsonykor együtt sütöm a linzerrel, mert abba csak tojássárga kell, így a fennmaradó fehérje megy a mézes tetejére. Szeretem készíteni, mert a négyévesem imád szaggatni, tehát pikk-pakk kész. Az a bibi, hogy még melegen kell összeragasztani lekvárral, vagy mogyorókrémmel és lefoliázni, hogy megpuhuljon. A linzer lyukas fele bármivel díszíthető, vágott dió, mogyoró, mandula, jégcukor.
Lássuk a bonbonokat:
Raffaello
30 dkg cukor 1 dl víz szirupnak felfőz
kicsit hűl beletesz 25 dkg puha margarint
35dkg tejport
20dkg kókuszreszeléket.
Váltogatva keverem bele, ebből is egy kicsit és abból is. Attól is függ az állaga és az íze, hogy milyen a margarin, van hogy nem teszem bele mindet. Ha kicsit híg mehet bele több kókusz.
Golyókat formál és kókuszba forgat. A közepébe lehet tenni egy egész szem házozott mandulát. Fogyasztás előtt pihentetni kell, hogy összeérjenek az ízek. Magyarul el kell dugni.
Mazsolás rumos golyók
10 dkg vajat habosra kever
beletesz 10 dkg porcukrot, 1 csg vaniliáscukrot,
belereszel 30 dkg főzőcsokoládét
3 evőkanál rumot
12 dkg rumba áztatott mazsolát.
Kicsit lehűt, hogy könnyen formálható legyen.
Golyókat formál és beleforgat kakaóporba, vagy csokoládé reszelékbe, vagy tortadarába.
Egyenkét csomagol vagy papírkapszliba vagy celofánba.
Az ilyen ajándékozós sütiknél azt szeretem, hogy olyan jól kapcsolható más, boltban vett ajándékhoz. Karácsonyi fémdoboz tele házi sütivel, egy szép tányér, (vagy kézzel festett) rajta finom mézes. Vagy egyszerű befőttes üveg a tető helyett egy szép hímzés, vagy kékfestő anyag. Sokszor gond, hogy kinek mit is adjunk, ezek a sütis ajándékok mosolyt csalnak bárki arcára. Előre elkészíthető, mert hosszabb időt kis kibírnak, természetesen a csomagolás az utolsó pillanatra maradjon. Arról nem beszélve, hogy a mézesből lehet karácsonyfa dísz, vagy ajándékkísérő is. (Tavaly az oviban a mikuláscsomagra tettünk mézest, rajta az ovisjelekkel)
Már említettem, de újra hangsúlyozom, hogy gyerekkel is bátran neki lehet fogni, mert az együtt töltött idő semmivel nem pótolható!

Monday, November 2, 2009

3. hét Gasztronómia a csipke alatt


Sokan adtunk már dunsztosüvegbe ajándékot és lekvárt is. De ez egy különleges karácsonyi ajándék, mert karácsonyi lekvárt rejtenek az üvegek.
A receptet innen vettem (hát igen, itt már a szépen csomagolt lekvárok sorakoznak), és természetesen átalakítottam.
Változtatásaim:
- Az alma héját és magházát nem dobtam ki, mert almazselét csináltam belőle (nincs fotó, mert a fiúk a hétvégén megették az összeset).
- Én csak daraboltam az almát, nem reszeltem. Aki, mint a recept írója szereti, ha benne maradnak a kis darabok, reszelje le, de én turmixolást terveztem, így feleslegesnek tartottam a reszelést. Az első két alma megpucolásánál egy adag cukorral és citromlével én már feltettem főni a darabokat, így mire a végére értem, az első adagok gyönyörűen szétfőttek.
- Nem adtam hozzá se zseléfixet, se semmi tartósítót.
- Én dunsztoltam, biztos, ami biztos (bár 2010-et tuti nem érik meg).

Tetejére kerek picike csipketerítő, majd narancssárga kenderzsinórral fogom rákötni. A címke elkészítése még várat magára, de a végleges verziót is meg fogom mutatni.

Az íze valami mesés, igazi karácsony.
Kóstolás után egész nap a következő dalt dúdoltam:
"Gyertyafény, szép remény, karácsonyi sütemény."
Feltehetőleg valahol belekerült a dal a lekvárba, mert a férjem is ugyanerre zendített rá, miután megízlelte.

A múlt héten tettem még el kis üvegekbe chilis fokhagymás olajat, de valahogy sehogy se mutat jól a fényképen. Majd keresek valami jobb üveget és abba is teszek el. Valamint tervezek még kipróbálni más fűszerolajokat is, soha sem csináltam még, nagyon kíváncsi vagyok az eredményre.

Sunday, November 1, 2009

3.hét: Gasztronómia könyvben :)

Én is társulok a heti témához, megmutatom, hogy mit kapott tavaly a sógornőm tőlünk. Meg szeretett volna tanulni főzni, úgyhogy összeszedtem az alap-recepteket, és azokat jól kirészletezve beleírtam egy regiszteres füzetbe. Azután készítettem egy borítót is ennek a füzetnek: keresztszemes maci és maradék anyagok kombinációja. Íme: