Friday, October 23, 2009

2. hét: még egy kis hímzés

Megelőztek, de azért én is felteszek egy kis keresztszemest. Ráadásul még majdnem egyforma is lett, mert most tovább fogom bővíteni a törölközős repertoárt. Hiszen már láthattunk olyat, amelynél a keresztszemes minta olyan törölközőre került, amelyben Aida betét volt, valamit olyat is, amelyben nem volt betét és nem is keresztszemes.
Ezt a törölközőt még pocakosan készítettem, Aida szalagra és hímzés után varrtam rá a törölközőre. A betétes daraboknak elég magas az áruk, így olcsóbban, kicsivel több munkával ugyanolyan szép eredményt lehet elérni, csak arra kell figyelni, hogy a szalag szépen legyen rávarrva (nincs egy nagy varrótudományom, szóval kezdőknek is merem ajánlani, ferdére sikerült először, de a bontogatás sem vette el a kedvem).Ezt a mintát is felhasználtam már törölközőhöz.
Gyerekek által készített ajándékhoz ötlet: anyuka kihímzi a lepkét, a rózsaszín csíkon pedig nagyon jól lehet gyakorolni a keresztszemes technikát. Egy nagymami bármikor elnézi, hogy nem minden xecske egyforma.
Azért bátorkodtam ismételni, mert a következő hetekben is garantáltan lesz erre példa, hiszen mindenki fog adventi naptárt és koszorút csinálni, talán még egyedi üdvözlőlapot is.
Azért valami újdonságot is szeretnék mutatni, erre a hétre már idei termést akartam bemutatni, de nem tudtam piros filcet venni, ezért nem készült el. Cserébe bátorkodom és már több mint félig kész darabot elővenni. Azért elő, mert már tavaly elkezdtem, de valahogy nem jutottam a végére és most sem készítem teljes odaadással, de él bennem a remény, hogy idén ez kerül arra az asztalra, amelyen majd a karácsonyfa fog állni. (Advent előtt egy héttel előkerül a nagy karácsonyos dobozunk és akkor majd megmutatom a tavalyit is, bár ez meg már a csalás kategóriája, mert azt az édesanyám készítette.)

4 comments:

  1. Tetszik az ötleted, igyekszem figyelemmel kísérni, hogy meddig is jutottál. Én még nem kezdtem készülődni, valahogy valami még hiányzik. Még nincs meg az a "belső békém", ami számomra elengedhetetlen feltétele az ilyen jellegű alkotásnak.

    ReplyDelete
  2. Én állandóan valami kreativitáson töröm a fejem, pontosabban nem is kell törnöm, mert a kreativitás tör fel:)
    Viszont néha túl sok az ötlet és ilyenkor van az, hogy félrerakom egy egy munkámat vagy párhozamosan készítem. ÉÉéés a következmény az, hogy mindenhol van egy kis cérna, olló, anyag etc De az uram türelmes és nagyon szeret engem:)

    ReplyDelete
  3. Mariann, még csak a 2. hétnél járunk:)

    ReplyDelete
  4. Ezer bocs, nem tudom hová tettem az agyam.
    Hiába, várom a karácsonyt, akár egy gyerek;)

    ReplyDelete